A szó veszélyes fegyver, miért pont Ön lenne fegyvertelen?

 

Első SzinkronszínészKépző

Alapítva 1992

A diák

szinkronszínész

ismereteket adó foglalkozásokról

9 – 15 év közötti diákoknak.

 

Ha valaha is érdekelt a filmszinkron, a szinkronszínészet, akkor következő évadunkra már most jelentkezhetsz! Várunk benneteket az Első Szinkronszínész Képzőbe, hogy megmutathassátok magatokat, kiélhessétek színészi ambícióitokat, adjátok kölcsön hangotokat ismert külföldi színészeknek, rajzfilm figuráknak. Nálunk lehetőségetek van a játékra, beszédkészségetek fejlesztésére, színészi vénátok, adottságaitok megmutatására. Gyertek, játsszunk együtt! Nevessünk együtt az első lépések, botladozások megtételén, hogy a későbbiek folyamán annál büszkébbek legyünk eredményeitekre.

Kipróbálhatod önmagadat és eldöntheted, hogy részt akarsz-e venni őszi képzésünkön.

Várjuk jelentkezésedet!

A képzés célja:

Az Első SzinkronszínészKépző által biztosított foglalkozások célja, hogy a hallgatót az életkorának megfelelő szinten alkalmassá tegye szinkronszínészi feladatok végzésére.

A szinkronszínész feladata egy adott film meghatározott szerepének a rendelkezésre bocsátott szöveglista alapján történő, és a rendezői utasítások szerinti magyar hangjának színészi megvalósítása.

A képzés tantárgyai:

színészkészség (alapismeret) és filmgyakorlatok

szinkronstúdió (alapismeret) és filmgyakorlatok

beszédkészség-fejlesztés

olvasási készségfejlesztés (blattolás, szövegértés)

hétköznapi kommunikáció és helyzetgyakorlatok

Próba meghallgatás

Segítjük döntésedet, ha részt veszel próba meghallgatásunkon Szívesen vesszük, ha készülsz két különböző hangulatú verssel, megismerhetjük adott szöveg segítségével olvasáskészségedet, vagy adottságodat helyzetgyakorlat megoldásával. Ne feledd! Még nem vagy nagykorú. A képzésben csak szülői engedéllyel vehetsz részt.

Jósolni a jövőre vonatkozóan nem tudunk. Viszont véleményt mondunk produkciódról.