Első SzinkronszínészKépző

Alapítva 1992-ben.

 

A képző születése.

 

Az Első SzinkronszínészKépző 1992-ben indította első évfolyamát. Szinte hihetetlen, már több, mint negyed évszázada. Visszaemlékezve az okra, célra, bizonyos értelemben kényszer hatására hoztam létre a Képzőt. Abban az időszakban valamivel több, mint 300 egész estés játékfilm, valamint narrációs film szinkronját szerveztem. Sok kiváló színésszel volt szerencsém együtt dolgozni, de a színészek elfoglaltságára még jellemző volt a színházi kötődés, amely megnehezítette az egyeztetést és ez kihatott a stúdió működésére is. Egyrészt az ekkor még az általában szokatlannak tűnő feszes készítési határidő, másrészt az állásidő költségeit senki nem finanszírozta. Ez adta az ötletet, hogy saját oktatással olyan színészeket képezünk, akik csak szinkronnal foglalkoznak, csökkentve az egyeztetési nehézséget. Izgalmas időszak volt az engedélyeztetéshez szükséges feltételek, különösen az oktatási program kialakítása. Sikerült, OKJ-s engedélyt kaptunk. Még izgalmasabb volt a jó tanárok megnyerése. Rendezőként Andor Péterrel kezdtünk (sajnos fiatalon meghalt). Gerhardt Pali bácsi, akinek nevéhez kapcsolódik a Frédi és Béni szinkronja, amit magyar hanggal visszavittek Amerikába. Sajnos már ő sem él. Rendezőként oktatott még Tomasevics Zorka és Csörögi István, akinek halálával egy nagy tudású és nagyszerű embert veszítettünk el. Színészkészség fejlesztését Pécsi Ildikó kezdte, később Zsolnai Júlia és Varga T. József is bekapcsolódott a képzésbe tovább erősítve a jó színvonalat. A beszédkészség fejlesztése is kiváló tanárokkal indult, mint Gosztonyi János (sajnálatosan ő is elhunyt), logopédiai foglalkozásokat Ságodi Gabi vezette Később bekapcsolódott Thirring Viola és Kelemen Márta. Az énekképzést, köszönhetően Bóta Gizellának, mindig élvezték a hallgatók. A filmszinkron képzésnél cél volt a hallgatók hangjának képzése olyan szinten, hogy a szinkron feladatokat színészi módon tudják megoldani. A színház világához ez a képzés nem volt és ma sem elégséges. Ezt felvállalva és elismerve a színészek többlettudását, a szinkronszínész elnevezéssel szándékosan érzékeltetni akartam a különbséget. Mára az általam kezdett szinkronszínész elnevezés annyira beivódott a köztudatba, hogy az induláskori szándékom talán nem érzékelhető. A képzés indulásának pillanatától fontosnak tartottam, hogy a jelentkezők minimum érettségivel rendelkezzenek, és felvételi meghallgatás keretében adottságaikról ismereteket szerezzünk. A rendeletek változása miatt jelenleg tanúsítványt adunk a végzett hallgatóknak, de változatlanul ragaszkodom a felvételi meghallgatáshoz, mint minimum követelményhez és az engedéllyel rendelkező hivatalos vizsgabizottság előtti vizsgáztatáshoz, ahol az eredményesen végzett hallgatók e vizsgabizottság által is igazolt tanúsítványt szereznek.

Négy éve a FilmesHáz az otthona az Első SzinkronszínészKépző képzéseinek.

 

Demjén Imre

az Első SzinkronszínészKépző alapítója